Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gyors húsgombóc

Nem kell sütni ezeket a fasírt golyókat, így nem leszel sem te, se a lakás olajszagú, ami – legalábbis nálam – igazán jó pont.
2018. January 1.

Az újév egyik első ebédjeként, ha már megvolt a lencse és a virsli, akkor valami gyorsat gondoltam. Darált hús (fele sertés, fele marha) általában akad itthon a mélyhűtőben, paradicsomszósz a spájzban, így aztán nem nagy ügy, és mindenki megeszi a családban. Az első napokban meg ki akar órákig állni a konyhában, örülünk, hogy túléltük az ünnepeket, vacsorákkal, vendégvárással. Ez sem a valaha volt leggyorsabb étel, de azért egészen biztos, hogy nem telik órákba az elkészítése, ráadásul még a tálalást is variálhatod. És még egy bónusz: nem kell sütni ezeket a fasírt golyókat, így nem leszel sem te, se a lakás olajszagú, ami – legalábbis nálam – igazán jó pont.

Ugyanis, és ebben rejlik a dolog nagyszerűsége, ezek a kis gombócok paradicsomszószban főnek, amit ráadásul készen veszel meg (passata). Úgyhogy tényleg egyszerű a dolgod, szinte csak a golyókkal kell bíbelődni. A tálalás pedig, mint mondtam, variálható:

1.tedd az asztalra úgy, ahogy van, kenyérrel, vagy fokhagymás kenyérrel

2.tedd a sütőbe grill fokozatra mozzarellával a tetején, ha kész, reszelj rá parmezánt, szórd meg friss bazsalikommal, és fald fel

3.főzz hozzá spagettit, hogy egy Olaszországban sosem létezett ételt kreálj belőle, ami azonban az óceán túlpartján rendkívüli népszerűségnek örvend, mint olasz tészta

Hozzávalók

  • ½- ½ kg darált sertés és marha
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 tk só
  • bors
  • zöldfűszer (kakukkfű, majoranna, oregano, rozmaring)
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 3 tojás
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 6 ek zsemlemorzsa
  • A szószhoz:
  • 1 ek étolaj,
  • kb 1 – 1 /2 l passata (passzírozott paradicsom)
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • só, bors, cukor

Elkészítés

A hagymát és 1 gerezd fokhagymát vágj nagyon apróra, és keverd össze az összes hozzávalóval. Formálj belőle kb 2 ½ – 3 cm átmérőjű golyókat, majd tedd a hűtőbe. Ugyan a 3 tojás segít megtartani a formáját, de nem árt egy kis bebiztosítás, és a hűtés pont ezt teszi.

Közben egy mélyebb serpenyőben vagy lábosban az olajon futtasd meg a apróra vágott fokhagymát, és ha érzed az illatát, öntsd fel a passataval. Főzd kb. 10 percig, majd óvatosan, egyenként add hozzá a húsgolyókat, vedd nagyon alacsonyra a lángot, és fedd le.

20 percig ne nyúlj hozzá, ekkor kavarj rajta egyet, és nézd meg, átfőttek-e a golyók. Innentől kezdve nincs több dolgod, de ha akarod, a fent leírt módok egyikén is tálalhatod.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyors leves az ünnepi rohanásban

Gyors leves az ünnepi rohanásban

Görög spenótos, citromos, hátmostnagyonmegleptél leves receptje következik
Gyors reggeli

Gyors reggeli

Jöjjön a holland baba karácsonyra

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!